Aranyos Ervin: Vihar c. verse
Viharos szél tépkedi a fákat.
Ők meghajolnak. Van bennük alázat.
De meddig állják, mindezt meddig tűrik?
Valami már régen készülődik!
Hej, te szél, te gyengülsz, egyre gyengülsz,
bár erősködsz, s támadásba lendülsz,
de ha a fák egyszer visszacsapnak,
kioltanak. Köszönd hát magadnak!
Ha akarnák földhöz láncolnának,
azok kiket te hiszel szolgának,
azok, kiket most szolgálnod kéne,
de bolond vagy, gonosz tüneménye.
Talán majd egy kis dobozba zárnak,
talán már egy szebb jövőre várnak,
miközben a parancsaid súgod,
másokba az utolsókat rúgod.
Meghajolnak, aztán majd felállnak,
rút helyeden szolgálókká válnak,
szolgálnak majd egymással vállvetve,
tiszta szívvel, holnapot teremtve!